„Legeltessétek az Isten köztetek lévő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak” (1Pét 5,2-3)

Tisztelettel és szeretettel köszöntünk a Magyarországi Református Presbiteri Szövetség honlapján!

Híreink

2023. február 20. óta új honlapja van Szövetségünknek. Címe a régi, de tartalma megújult. Reméljük, hogy több hírt, tájékoztatást nyújt tagjainknak, mint ez a „régi honlap”, üzenetei a tagság lelki épülésére szolgálnak, és mindenben megfelel majd Alapszabályunknak, valamint a civil közhasznú szervezetekre vonatkozó törvényi előírásoknak.

Titkárunk tájékoztatása szerint Szövetségünk elnöksége f. év november 12-én ülést tartott, melyen döntött a 2023.évi tagdíj összegéről, ami január 1-től évi 6000 Ft. Ugyancsak döntés született a Presbiter újságról, ami szerint 2023-tól évi 5 számmal jelenik meg, az előfizetési díj pedig évi 4000 Ft.

A fenti cíímmel rendezte meg Szövetségünk 2022. évi őszi konfernciáját ez év november 11-13. között, (péntektől vasárnapig) Balatonszárszón, az SDG  konferencia-központban. A konferencia programja a következő volt:

PÉNTEK:
16:00 - 17:30  Érkezés
18:00 - 18:45  Vacsora
19:00 - 19:45  Az enyingi Tinódi Általános Iskola zenekarának koncertje
19:45 - 20:00  Presbiteri bizonyságtétel
20:00 - 20:30  Esti áhítat: igét hirdet Iván Géza enyingi lelkipásztor
20:30 - 22:00  Beszélgetős szabadprogram

Szövetségünk ezévi küldött-közgyűlését 2022. május 7-én 10:00 órai kezdettel tartotta meg a Zsinat székházában (1146 Budapest XIV., Abonyi utca 21.). A küldöttgyűlés nyilvános volt, és arra szeretettel mehívtuk minden tagunkat. A tárgysorozatot a meghívó tartalmazta. A határozatok megszavazásában a területi szervezetek választmányi tagjai vettek részt.

Az MRPSz 2022. évi országos tavaszi konfernciája Berekfürdőn, a Megújulás Házában f. év április 1-3. között. A program a következő:
PÉNTEK

16:00 - 17:30      Érkezés
18:00 -  18:45     Vacsora
19:00 -  20:15     Közegyházi aktualitások (változások a zsinaton, Gondozó Gyülekezetek Baranyában, stb.)
előadó: dr. Balog Zoltán püspök, a zsinat lelkészi elnöke

20:15 -  20:30     szünet

A MRE Zsinata Elnökségi Tanácsa meghallgatta Szövetségünk elnökségének beszámolóját a Szövetség helyzetéről és megújulási programjáról és támogatásáról biztosított bennünket. A 2021. nov. 10.-én kelt vonatkozó határozata megtekinthető.

Oldalak


Kálvin János

MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS PRESBITERI SZÖVETSÉG

 

Levélcím:
H-2200 Monor
Iglói u. 15.


Telefon:
+36 (30) 747-7177
+36 (20) 250-1428
E-mail:
szovetseg [ kukac } presbiter [ pont ] hu


Bankszámlaszám:
11705008-20416641


Adószám:
19289821-1-43

Támogatóink

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2015-ben
8.000.000 Ft-tal támogatta Szövetségünk működését,
az EGYH-KCP-15-P-0111 számú támogatás keretében.