2021. április 17-én zárult (levelezés útján megtartott) éves küldöttgyűlésünk, amelyen tisztújításra is sor került. Ennek keretében Szövetségünk 95%-os többséggel megválasztotta új országos elnökévé Bor Imre mérnököt, a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzőjét. A vele készült interjú során a következők hangzottak el:
Kedves Bor Imre, Önt a Dunamelléki Egyházkerületben a legutóbbi tisztújítás során presbiteri főjegyzőnek választották. Nem sokkal ezután a Magyar Református Presbiteri Szövetség Elnöksége megkereste Önt azzal a szándékkal, hogy felkéri a Szövetség elnöki tisztének elfogadásra. Hogyan fogadta a felkérést, milyen gondolatok fogalmazódtak meg szívében ennek hallatára?
Az első gondolatom kettős kétségbeesés volt: egyrészt, hogy „Uram, miért éppen én?”, másrészt pedig, hogy „Hogyan tudnék én megfelelni a Szövetség korábbi elnökei példamutató, elhivatott munkájának?”
A paksi gyülekezet presbitereként, majd a balatonszárszói nagy múltú református konferenciatelep vezetésében szerzett tapasztalatok, sok személyes találkozás és beszélgetés nyomán hogyan látja egyházunk, gyülekezeteink helyzetét, illetve a presbiterek szolgálatát?
Különleges helyzetben vagyok, mert e két szolgálatban megismerhettem egy gyülekezet életének hétköznapjait is, az SDG Konferenciaközpontba érkező programok kapcsán pedig találkozhattam az ország legaktívabb lelkészeivel és missziós gyülekezeteivel is.
Mindezek alapján ismerem egyházunk aktuális problémáit, de látom azt is: az Ő Igéjére alapozott, alázattal végzett munka mindenhol és mindenkor megtermi a maga gyümölcseit. Krisztust ismerő és vele napi kapcsolatot ápoló szolgálókra van mindehhez szükség, ilyenekké kell válnia a presbitereknek, a Presbiteri Szövetségnek ebben kell őket képzésekkel és lelki alkalmakkal segíteni.
A Szövetség sokrétű munkálkodásáról mi a véleménye, esetleg mi az, amiben még jobban felerősítené a működését?
Az elmúlt hónap minden igyekezete ellenére a sokrétű munka olyan kis szeletét látom még csak, hogy erről a legnagyobb óvatossággal szabad beszélnem egyelőre. Bizonyosan folytatni kell a valódi eredményekkel járó tevékenységeket, és bizonyosan meg kell vizsgálnunk, hogy hol kell változtatnunk. Pál apostol példája számomra az alap: Krisztus-központú, tiszta igei alapokból nem engedve, módszereinknek változatosnak kell lenniük. Képesnek kell lennünk arra, hogy az evangéliumot és református hitvallásunkat mindenkinek a maga nyelvén, a számára befogadható és érthető módon közvetítsük, és képzéseinken ezt tanítsuk. Egyértelművé kell tennünk: szolgálatunkat lelkészeinkkel és egyházunk vezetőivel együttműködve kívánjuk végezni.
Paksi gyülekezete honlapján neve mellett egy bemutatkozó kisfilm is található, tekinthető meg. Ebben kirajzolódik lelki útja a felnőtt konfirmációig. Urunk elhívó kegyelme úgy találta meg Bori Imre szívét, hogy emberi eszközöket használt fel terve megvalósításához. Melyek vagy kik voltak ezek az eszközök?
A személyeket tekintve köszönettel elsőként a feleségemnek tartozom, aki 2003-ban konfirmálva csatlakozott a paksi gyülekezethez, 2005-ben presbiterré választását követően pedig példamutatóan komolyan vette minden presbiter elsődleges feladatát: hirdetni az evangéliumot saját családjában.
Másodikként gyülekezetünk lelkész házaspárjának Lenkey Istvánnak és Lenkeyné Teleki Máriának, akik elkötelezett missziós lelkülettel kezdték építeni a közösséget 2001-es Paksra érkezésüktől kezdődően. Az első évtől törekedtek arra, hogy felnőtt konfirmációs csoportokat indítsanak a gyülekezetben.
Az eszközöket tekintve pedig a Református Cursillo egyik három napos hétvégéje volt az 2007. tavaszán, ahol elindultam Krisztus felé. Hosszú volt aztán ez az út, melynek több meghatározó állomása is volt. Részt vettem gyülekezetünk első Alpha Tanfolyamán 2007. őszén, majd a felnőtt-konfirmációs felkészítő után 2008. május 12-én konfirmáltam és még abban az évben elkezdtem szolgálni a Református Cursillo-ban. 2012-ben kezdett presbiteri szolgálatom során is sok lelki ajándékot kaptam Istentől – lélekben és közösségben egyaránt.
Mérnöki képzettsége bizonyára segíti abban, hogy nagyon pontosan tudja beosztani az idejét, lelki-fizikai erejét. Erre nagy szüksége is van, hiszen gyülekezeti szolgálata mellett most már az egyházkerületi tisztsége, és a Szövetség elnökévé választása, meg saját cursillo vezetése, és közben a csaknem állandó utazás is embert próbáló terhelés. A jó humán energia-beosztás ehhez nem lenne elég. Napi belső muníciót hogyan talál mindehhez?
A rendszeres Ige tanulmányozás az egyik legfőbb erőforrás számomra. Ezen kívül pedig fontos alkalom számomra az autóvezetés magánya. Rádiót soha nem hallgatok, hanem vezetés közben elmélkedni, imádkozni szoktam (időnként még dicsőitő énekeket is énekelek ). Fontos töltekezések számomra a csendes hétvégék is – presbitériumunkkal, cursillos szolgatársakkal, de egyénileg is – melyekből aztán sokszor hónapokig táplálkozom.
A lelki család mellett a vér szerinti közösség is nagyon fontos ahhoz, hogy Isten embere jól felkészült legyen a szolgálatra. Meséljen kicsit a családi hátteréről.
Polgáron és Sajószögeden nőttem fel. Szüleim kétkezi emberek, nagyszüleim földművelők voltak. Első generációs értelmiségi vagyok, a Műegyetemen diplomáztam villamosmérnökként. 34 éve kötöttem házasságot feleségemmel, ami szintén Isten gondoskodásának bizonysága, hiszen – lévén orosz származású - feleségemmel csak nagy kalandok között házasodhattunk össze egy vidéki orosz városban, Asztrahanyban. Emberileg nézve, pusztán csak eljutni is oda, szinte teljesen esélytelen vállalkozásnak tűnt. Három gyermekünk született, fiam Dániában egyetemen tanít, nagylányom Londonban most kezdte PhD tanulmányait, „kicsi” lányom pedig 11. osztályos a pécsi Refiben.
Paks neve sokakban vegyes gondolatokat ébreszt. Atomerőmű – ami a fokozott környezetvédelemre és a felelős életmódra is emlékezteti valamennyiünket. Bennem és az Olvasókban is felmerülhet a kérdés: nem fél ilyen városban élni, illetve miben lehetne többet tenni presbiterként, gyülekezetként, egyházként a fenntartható jövő, az unokáink számára is élhető élet érdekében?
Nyolc évig voltam Paks polgármestere, így vicces lenne ha félnék. Paks az egyik legélhetőbb magyar kisváros, a Duna szépsége is rabul ejti az embert. Unokáink érdekében – és büszke 2 unokás nagypapaként ez személyes feladatom is – elsősorban példamutatással kell élnünk. Ésszel kell a környezetbe beavatkoznunk, és ellent kell állnunk a korlátlan fogyasztási mánia XX-XXI. századi kísértésének.
Van-e presbiteri jelmondata, olyan Ige, ami lelki iránytűként vezeti majd ezután is megsokasodott feladatai végzése közben? Különös tekintettel a Magyar Református Presbiteri Szövetség elnökeként most induló szolgálatára?
Zsinati tagként a most induló ciklusra is kellett vezérigét választanunk, amely a zsinati honlapon is megjelenik. Erre a ciklusra én a Lk, 22, 26 utolsó fordulatát választottam, amint azt az Úr Jézus Krisztus tanítványainak mondta „… aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál”. A keresztyén vezető nem uralkodik, nem helyezi magát a vezetettek fölé, hanem épp ellenkezőleg: a feladatok elvégzésében személyes példát mutat, Istentől kapott tálentumait pedig felismeri és azokkal szolgál, mindenben Őáltala, Ővele és Őbenne.
Minden vezetőnek négy feladatot kell ellátnia: első a feladatok elosztása úgy, hogy mindenki képességeinek megfelelő feladatot kapjon. Második a feladatok elvégzéséhez szükséges eszközök és hatáskör biztosítása, ennek elmulasztása a legnagyobb vezetői hiba. Harmadik a végrehajtás ellenőrzése, ami a legnépszerűtlenebb vezetői feladat, de kikerülhetetlen. A negyedik pedig az értékelés: mindig minden jót észre kell vennie és a dicséretekkel nem szabad spórolnia, ugyanakkor a nem megfelelő munkavégzés mellett gyávaságból, konfliktus kerülésből soha nem mehet el szó nélkül.
Minden vezetői megbizatásomban ezeket tekintem irányadónak.
Isten hozta Elnök Testvérünket, Főjegyző Urat közénk. A Szövetség tagsága, vezetése és lapunk szerkesztőbizottsága is bizonyosan sok imádsággal kíséri majd elnöki tevékenységében. Köszönöm az ő nevükben is a testvéri szavakat, a beszélgetést.
A beszélgetést készítette Dr. Békefy Lajos
